Modern plasztika Szolgáltatás Az állatokban rejlő siker

Az állatokban rejlő siker


Ki gondolta volna, hogy a döntéseink, így a vásárlási döntések, legjavát tudattalan hozzuk meg. Ez nem azt jelenti, hogy random, véletlenszerűen, hanem, hogy nem észérvek alapján hozzuk meg vásárlási döntéseinket. Akkor mi hatására veszünk tusfürdőt, kenyeret és melegítőt? A legjelentősebb hatással érzelmeink vannak ránk és ezáltal döntéseinkre is. Tehát a vállalatoknak úgy kell kialakítaniuk a vevők felé kommunikációjukat, hogy az minden esetben pozitív érzelmet váltson ki belőlük, ezáltal pedig „vonzóbbá” válnak a számukra. Mindebben nagy segítségükre lehetnek az állatok, amiket, ha jól megválogatnak, hatalmas sikerhez vezethetik őket.

Azáltal, hogy kötődünk az állatokhoz, vagy ha nem is mindegyikhez, de bizonyos fajtáikhoz mindenképp, erős érzelmeket képesek kiváltani belőlünk. Ennek hatására szimpátiát érezhetünk az állatok által a velük reklámozó vállalatok felé és egy vásárlási döntés meghozatalánál is jelentős hatással lehetnek ránk, ezáltal másként döntünk, mint az állatos reklám vagy hirdetés nélkül.

Vélemény, hozzászólás?

Related Post